Mentőcsónak az anyagi problémáid megoldásához!

"Arra vagyunk programozva, hogy az első megérzésünkre hallgassunk."

 

Akarsz napi 2 €-t keresni 30 napon át,

napi 10-20 másodperces munkával? 

 

A WhitePins+ piackutató cég számít a véleményedre, amiért még fizet is Neked.

A részvétel teljesen ingyenes.

 

A forgalmazó és a gyártó cégek tudni szeretnék, hogy a fogyasztóknak mi a véleménye az általuk kínált termékekről, szolgáltatásokról. Ezért piackutató cégeket bíznak meg, amelyek felmérést készítenek, visszaigazolásokat, véleményeket gyűjtenek a fogyasztóktól, amelyek alapján a gyártó cég javíthat a termék vagy szolgáltatás minőségén, hogy az jobban kiszolgálja a fogyasztók igényeit. Manapság, már nem kérdőíveket kell kitölteni, hanem a vélemények, javaslatok begyűjtése online történik. A Piac és Trend kutató cégek 2012-ben 2,5 milliárd eurót költöttek erre a célra Németországban. A WhitePins+ marketing költségvetése az ebben közreműködő cégektől származik, és az erre fordított költségvetésből származik a trendkutatásban részvevő személyek jövedelmezése is. A WhitePins+ folyamatosan keresi a kapcsolatot olyan jól ismert cégekkel, vállalatokkal, akik a WhitePins+ platformján keresztül szeretnének piackutatást végezni.

 

Ebben a munkában tejesen ingyenesen lehet részt venni, mert a közreműködő cégek hálásak minden résztvevő munkájáért.

 

A feladat: 2 képet összehasonlítasz és kiválasztod, hogy melyik tetszik jobban.
Ebből naponta 2-t kell megcsinálni, 30 napig és felírnak 2 Eurot/nap

A következő 28 napban 3 képet hasonlítasz össze és ezért felírnak 3 Eurot/nap

Az 59. naptól kezdve már 4 képet hasonlítasz össze (a munkaidő itt már felmegy legalább 1 percre) és ezért felírnak 4 Eurot/nap

A 77. naptól napi 6 x 2 képet kell összehasonlítani, ezért adnak naponta 6 Eurot.
A folytatásban 2 kép összehasonlításért adnak 4, majd 6 €-t, később 3 képért 7 €-t és így tovább.

Fontos megjegyezni, hogy az első 90 napban nem lehet pénzt kivenni. Az első kifizetések a 91. naptól lehetségesek.  

Ha folyamatos, napi pár perces ráfordítással végzed ezt a munkát, akkor több száz euro kiegészítő jövedelmet is kereshetsz ezzel havonta. (Németországban ez mellékjövedelemnek számít az ottani fizetések mellett, de hazánkban, havonta pár száz euro több is lehet, mint a minimálbér, és ezt néhány hónapon belül el lehet érni napi pár perc munkával, amit az ember a főállása mellett is nyugodtan elkezdhet.)

Kifizetés: Skrillre, Paypal-ra vagy Banki átutalással a 90. nap után.

 

A WhitePins+ platform megbízható. A cég egy jól működő szolgáltatást kínál, amely kapcsolatot teremt a trendkutatók és megbízható partnercégek között. Te nem vállalsz semmilyen kötelezettséget a regisztrációddal. A céggel kapcsolatba lehet lépni e-mailben angol vagy német nyelve. Szívesen válaszolnak kérdéseinkre.

 

Szponzorálni nem kötelező, de ha mégis ajánlod másnak ezt a lehetőséget, akkor minden új tag után 25 mérföldpontot (mile) kapsz, és a direkted is kap 10-et, miután aktiválja a fiókját. (1 mile=25 Euro)

Lényeg: Ha semmit nem csinálsz a képnézegetésen kívül, nem fizetsz be semmit, nem hozol be senkit, akkor is egy év alatt korrekt havi jövedelem képződik.

Megnyugtató az is, hogy a scamadviser.com  98%-ban megbízhatónak tartja.

Ingyenesen csatlakozhatsz ha az alábbi linkre kattintasz:

http://whitepinsplus.com/index.php?c=register_user

 

Registerierung (Regisztráció) 
Baloldalt: (felhasználónév, jelszó)

  1. Dein gewünschter Username: Email cím
  2. Dein Password: jelszó
  3. KÉRLEK, A BAL OLDALON LÉVŐ 3. RUBRIKÁBA ahol ez szerepel: E_MAIL Adresse des Freundles /email address of your friend: írd be ezt az e-mail címet: 

tothi1144@gmail.com

 

 Segédlet a regisztrációhoz

Jobboldalt: Keresztnév, Vezetéknév, Email cím, Ország (kiválasztani)

Alul pipáld ki mindkét négyzetet


Geburts datum: születési dátum

Bitte wahlen (kérjük válasszon)

  1. középiskola befejezése
  2. középiskola érettségi nélkül
  3. valódi iskola (ez gondolom a 8 általános)
  4. iskolai végzettség nélkül
  5. gimnázium érettségi
  6. főiskola
  7. egyéb iskola

 

Családi állapot (választani) egyedülálló, házas, élettárs, elvált, özvegy

Strasse: utca, Nr: házszám, Stadt: város, PLZ: irányítószám

Gelernter Beruf: szakképzettség

Momentaner Beruf: jelenlegi foglalkozás

(Pl: Ruhestand: nyugdíjas, vervalter: ügyintéző, sekretarin:titkárnő, zu verkaufen:eladó)

Register gomb-ra kattinta!

Ezt követően kapsz egy megerősítő mailt, az általad megadott email címre.

Ebben az mailben a Jetzt anfanger! kékszínű gombra kattintva tudod magad aktiválni.

Ne felejtsd el a My Profile oldalt teljesen kitölteni, valamint a dokumentumok résznél a személyi igazolvány első és hátsó felét, valamint a lakcímkártya azon oldalát ahol a lakcímed szerepel.

 

 Innentől kezdve el kell végezned a napi feladatot.


Lépj be erre az oldalra: http://www.whitepins.com/home

Írd be az előbb megadott email címet és jelszót és máris kattinthatsz arra a feljövő képekre, amelyik jobban tetszik. A felső fehér betűs menü jobb végében megjelenik egy számláló, TODO: 2 vagyis kétszer két kép között kell választanod. (TODO jelentése „to do” – angolul: tennivaló. Az első két kép közül, miután választottál, átvált a TODO:1 re majd miután ismét választottál a két kép közül, a TODO eltűnik, mivel az aznapra kijelölt feladatot teljesítetted. Ennyiből áll a napi feladatod!

Azonban ne felejtsd el az alábbiakat figyelembe venni:

A képek száma attól is függ, hogy neked, mint trendkutatónak milyen a minőségi faktorod?

Ezt a cég úgy állapítja meg, hogy képválasztáskor a rendszer figyeli, hogy eltelt-e elég idő a két kép megtekintéséhez a kattintásod előtt, és hogy melyik képre kattintasz.

(Ha valaki elkapkodja a munkát, az csökkenti a minőségi faktorát, így idővel kevesebb kép összehasonlítást kap napi feladatnak, így kevesebbet is kereshet vele. Például ha valaki rögtön kattint, szinte meg sem nézve a képet, vagy ha valaki például mindig csak a jobboldali képet, vagy mindig csak a baloldali képre kattint.)

Szóval, ha pár másodpercet rászánsz a képnézésre, és azt választod, amelyik neked tetszik, akkor nagyobb lesz a minőségi faktorod, több összehasonlítást kapsz, és többet is fogsz keresni.


Az első hónapban napi kettőért fizetnek.
Ha megvolt a kettő, akkor fönt a menüsorban kattints a WHITEPINS+ gombra és menj vissza erre az

oldalra:http://www.whitepinsplus.com/ 

Ide nem kell újra beregisztrálni, a korábbi regisztrációs adatokkal lehet belépni, mivel a két oldal össze van kapcsolva.

Felül belépsz az adataiddal (email cím és jelszó), jobboldalt alul megjelenik egy zöld pipa. Ez azt jelenti, hogy a napi feladat teljesítve van. Másnap ott találod a munkához vezető linket (vagy a fenti másik linken) Ha még nem végezted el a napi feladatot, akkor egy nagy piros X lesz ott, utána, ha készen van, akkor lesz ott egy zöld pipa.
A  jóváírások középen egy táblázatban fognak megjelenni, mindig másnap írják fel az előző napit.

Az oldal 2 nyelvű, angol és német. Át lehet állítani a zászlón.

Kérdés esetén keress meg, az alábbi email címen:  tothi1144@gmail.com

 

Ha beregisztráltál, kérlek küldj egy e-mailt, hogy további tájékoztatót küldhessek!

 






NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).

HuPont hirdetési rendszer

1. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

jamesryder.hupont.hu

2. Szélvédő Javítás Kiskunhalas | Gyors & Helyszíni Kőfelverődés

► Professzionális szélvédő javítás és kőfelverődés mentesítés Kiskunhalason és környékén. Garanciális munkavégzés, akár helyszíni kiszállással! Hívjon most!

szelvedojavitaskiskunhala.hupont.hu

3. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

makettmodellpapir.hupont.hu

4. Autófelv

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

autofelvasarlas-kisokos.hupont.hu

5. KovászosKenyérSMP

► Itt a kenyerek a COOP-ból vannak!

kovaszoskenyersmp.hupont.hu

6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

yarellekingsley.hupont.hu

7. basketball stars

► more than basic shooting mechanics. Use these competitive strategies to raise your win rate

runnerplusia.hupont.hu

8. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

pneberkibogi.hupont.hu

9. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

purvaeminora.hupont.hu

10. A legjobb mesterséges intelligencia marketingeszközök ingatlanügynökök szám

► Fedezd fel a legjobb mesterséges intelligencia marketingeszközöket ingatlanügynökök számára. Tanácsok az ingatlanfotók szerkesztéséhez, hirdetési szövegek írásához és tartalomgyártáshoz költséghatékony MI-platformok segítségével.

liora.hupont.hu

11. My New Afternoon Ritual: Why I Can’t Stop Playing Block Blast

► Read my honest review of Block Blast, the addictive block puzzle game. Learn why this relaxing browser game is the perfect mental break for puzzle lovers.

blockblastfree.hupont.hu

12. adfsf

► What happens if you abandon a stable job to chase your dream? bitlife encourages you to find out by giving you complete control over your character's career journey.

sdfaf.hupont.hu

13. Szélvédő javítás Orosháza – Kavicsfelverődés és Repedés Javítás

► Autóüveg & szélvédőjavítás Orosháza. Kavicsot kapott? Szakszerű szélvédőjavítás és repedésmegállítás garanciával, rövid határidővel. Mentsük meg a gyári üveget! Elérhetőség: +36 30 238 1797 | szegedszelvedojavitas.hu

szelvedojavitasoroshaza.hupont.hu

14. sexdollfullsize

► The shelf runs to 419 listings. Full-size women make up the bulk of it, next to a men’s line, a set of torsos, standalone heads, and the wigs, outfits and care kits that go with them. Materials split three ways across silicone, TPE and a silicone-hea

sexdollfullsize.hupont.hu

15. Everyday Knowledge Hub

► Everyday Knowledge Hub is a personal website dedicated to sharing useful information, practical tips, and inspiring ideas related to daily life, productivity, technology, and lifelong learning. New articles are published regularly to encourage curios

swabloa.hupont.hu

16. What is Pantone Printing

► Pantone printing is a specialized color printing method used to achieve precise and consistent color reproduction in custom packaging. Unlike standard four-color CMYK printing, Pantone printing uses pre-mixed inks that

customboxesdubai.hupont.hu

17. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

ristemquu.hupont.hu

18. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

iszenttepsi.hupont.hu

19. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

versenyvonal.hupont.hu

20. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

yosemitepest.hupont.hu

21. Kashmiri Escorts

► Mumbai is known as the city that never sleeps, and Bhabhi Escort Service Mumbai is one of the biggest reasons why travelers from across India and around the world visit the city.

ishabansal.hupont.hu

22. Fantasy Gem

► Fantasy Gems is an online gaming platform that is leading the gaming industry right now. The app is designed specifically for gamers who are looking for exciting and thrilling games. They will get a huge variety of fun games on Fantasy Gems,

fantasygem.hupont.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 3
Össz.: 3 003

Látogatottság növelés
Oldal: WHITEPINS+
Mentőcsónak az anyagi problémáid megoldásához! - © 2008 - 2026 - mentocsonak.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »